?

Log in

No account? Create an account

Previous Entry | Next Entry

Mr. Anti-Valentin

Tegnap éjszaka, vagy épp ma hajnalban, attól függ, honnan nézzük, én is SSHG párosítású fic írására adtam a fejem. Egy pályázatra készült, és bár az első ötletem inkább egy humoros kis történet volt, mint kiderült, a Mr. Decemberre elhasználtam az összes humoros-romantikus múzsám, már csak az angst-romantikus maradt. Ami nem is baj, mert a Holdudvarra az kell. Na de elkalandoztam... Tehát itt egy tőlem szokatlan páros, egy kicsit még mindig szokatlan stílusban. Azért remélem, tetszeni fog.





 

Mr. Anti-Valentin


Írta: banjuli


Korhatár:14


Figyelmeztetések: Szereplő halála, enyhe csúnya beszéd


Párosítás: Perselus Piton/Hermione Granger


Rövid tartalom: Négy éve vége a háborúnak, de Perselus Piton még mindig az iskola réme, sőt, ha lehet, még rosszabb, mint egykor volt. Egyesek a Szerelmesek ünnepén határozottan kijelentik, hogy Ő az egész világ Mr. Anti-Valentinja. Perselus pedig egyetért velük… De hogyan jutott el idáig a professzor?


Megjegyzés I.: A novella a második Heliopath kihívásra készült, melynek a témája Anti-Valentin. (Igen, még mindig a címadás mestere vagyok…)


Megjegyzés II.: A leírásból sejthetitek, de azért leszögezném: A novella Angst, tehát szomorú, és nincs Happy End.


Megjegyzés III.: Megírásáért Nevotilt kéretik hibáztatni, mert ő jegyezte meg felelőtlenül, mikor nem ment a vidám sztori, hogy akkor írjak szomorút. *nyelvet ölt csibére*




- Gutters, maga ilyen idiótának született, vagy az anyja annak idején kiborította a bölcsőből? – ordította magából kikelve Perselus Piton. – Merlin szent nevére, hogyan volt képes egy uncia tatu epe helyett fél uncia tatu vesét rakni ebbe a hangsúlyozottan instabil főzetbe? Esetleg az olvasási képességével van baj? Vagy ilyenről Önnel kapcsolatban említést sem tehetünk? Ne álljon ott, mint egy tökkelütött, válaszoljon a feltett kérdésre! – Kis szünetet tartott, de csak a gyerek remegő szájszéle mutatta, hogy felfogott a beszédéből valamit. - Ötven pont a Hugrabugtól, és két hét büntetőmunka, ma ötórai kezdettel az irodámban!

Ezt a monológot valószínűleg a professzoron kívül senki nem tudta volna egyenletes hangon elkiabálni, levegőt alig véve. A hatodéves Hank Gutters feje gyanúsan vörösödni kezdett, és Perselus felfogta, hogy épp most készül megríkatni egy két méter magas, kétajtós szekrény szélességével rendelkező hústornyot.

- Takarodjon a szemem elől, és délutánig ne is lássam! – mentette meg hát a maga módján a helyzetet, hangerején nem csökkentve, mire a „nagyfiú” mindenét otthagyva, arcát eltakarva kirohant a teremből. – Idióta hugrabugosok… – motyogta még az orra alatt, majd az ajtóhoz ment, és hatalmas csattanás kíséretében bevágta a távozó után. Tisztán hallotta a bent maradottak elkeseredett sóhajait, és ideges nyeléseit, mikor megszűnt a szabadság felé vezető utolsó út. Visszafordult hát megmaradt áldozataihoz, és jéghideg hangon odavetette nekik:

- Még fél órájuk van, ismerik a beadatlan munka következményeit, tehát igyekezzenek.

Elkezdett járkálni a padok között, és megvetően figyelte a szánalmas eredményeket, amik az üstökben rotyogtak. Mikor az immár üres munkaterületre ért, ahol felrobbant alkotók, és szétcsapódott bájitalmaradványok fogadták, megvetően felhorkant. Az asztal mellé ledobott táskából kikandikált egy rózsaszín csücsök, amibe, mikor elment mellette, beleakadt a talárja, ezzel előrántva a csücsökhöz tartozó teljes borítékot. Rózsaszín alapon egy hatalmas szív volt, benne két monogram és egy pluszjel.

A férfi egy ideig meredten nézte a lapot, szinte odakövült, agyában egymást követték az elfelejteni kívánt emlékek, és mind fájt. Nagyon fájt. Jobban, mintha egy tőrt forgattak volna elszenesedett szívében, vagy mint bármilyen fizikálisan kapható sérülés. Perselus Piton, az iskola réme, a pince remetéje, a folyosón kószálók rémálma, és a még ki tudja hány néven emlegetett férfi ott állt egy csapat megfélemlített diák között, és összeszorult torokkal bámult egy idióta Valentin napi képeslapot. Ezen a napon egyébként is gyenge idegei nem voltak felkészülve arra, hogy saját szentélyében, a helyen, ahol biztonságban érezte magát, feltűnik egy ilyen ocsmányul nyilvánvaló emlékeztetője annak, hogy a világban most mindenki boldog. Intett egyet, mire a lapok lángra kaptak, és másodpercekkel később már csak szürke hamu mutatta, hogy valaha volt ott valami. Kezének újabb mozdulatára a pincében felkelő enyhe szél ezerfelé fújta még ezt a halvány bizonyítékot is.

Felkapta a fejét a szomszéd padból érkező elfojtott sírásra, ahol egy apró, barna hajú lány bámulta az üdvözlőlap hűlt helyét.

- Miss Poots, nem látom, hogy dolgozna! – ripakodott rá, és elfordult, hogy visszamenjen a katedrára. Még épp hallott egy másik lányhangot, amint ezt suttogja:

- Ne is figyelj rá, Patty. Biztosan csinál neked egy másikat.

Az asztalához lépett, és idegesen kezdte rendezgetni az ott letett dolgozatokat, házi feladatokat. Minden egyes csattanásra, amit okozott, tizenhat diákja egyszerre rezzent össze, de már ez sem adott neki kellő elégtételt, hát inkább újra elindult a padok között, keselyűként lesve az újabb prédára.

- Be se fejezze, Mr. Floot, hozzá nem értéséért tíz pont a Hollóháttól.

- Ennél siralmasabban csak Mr. Gutters teljesített a mai órán, Miss Davenport, és mivel úgy tűnik, szívesebben sugdolózik másokkal, mint hogy odafigyeljen, teszek róla, hogy legalább a délutánja csendben teljen. Négytől várom büntetőmunkára, és a mai osztályzata természetesen Troll.

- Nem értem, mit nem lehet azon az utasításon felfogni, hogy háromszor jobbra kavarja körbe, majd nyolcszor balra nyolcas alakban. Jövő órára írjon egy négytekercses esszét a kavarás fontosságáról a bájitalok terén, Miss Lonfall.

- A mandragóragyökér igen ritka, és drága hozzávaló, Mr. Marell, és maga menthetetlenül tönkretett belőle több adagot is. Ne fáradjon a bájitala befejezésével, felesleges. Tíz pont a Hollóháttól, és jelentkezik Longbottom professzornál önkéntes felügyelésre a hármas üvegházban.

És így tovább, nyomában csak összetört diákok, elkeseredett arcok, és eltűntetésre váró főzetek maradtak. Azon az órán egy munka sem lett végül leadva, és mikor megszólalt a megváltó csengő, a csoport egy megvadult hippogriff-csorda gyorsaságával hagyta el a termet.

Perselus még ottmaradt, és rendet tett, ugyanis most jött az ebédszünet, és nem akarta így otthagyni a bájitaltan termet. Mikor végzett, a Nagyterem helyett, ahol minden rózsaszínbe, fodorba és boldogságba volt öltöztetve, inkább a saját lakosztálya felé vette az irányt. Legalábbis vette volna, ha a lábai másképp nem döntenek. Mivel el volt merülve borús gondolataiban, már csak akkor vette észre, hogy hol jár, mikor a harmadik emeleti erkélyen állt, és üres tekintettel bámult le az iskola előtti parkra. Agyában filmkockaszerűen kezdtek peregni a nap eseményei. Annak a napnak az eseményei…




- Perselus! Kész vagy már? – kukkantott be az ajtón felesége, arcán türelmetlen fintorral.

- Nem, nem vagyok, és egyáltalán nem értem, hogy miért is kéne elmennem arra a tortúrára, amit ti Valentin Napi Bálnak hívtok – morgott Perselus, és keresztbetett kézzel állt nyitott szekrénye előtt, talárjait szemlélve. Hallotta maga mögött a türelmetlen sóhajtást, majd a kopogó lépteket, amiket a nő lábán lévő elegáns magas sarkú eredményezett. Hátulról vékony karok fonódtak a csípőjére, és megcsapta orrát a szeretett levendula illat.

- Drágám, ezt már ezerszer megbeszéltük. Egyrészt köteles vagy megjelenni, mint tanár – magyarázta behízelgő hangon a mögötte álló.

- Kit érdekel? Eddig minden évben sikerült kihúznom magam alóla, most is ezt kellene tennem – jelentette ki határozottan, összeráncolt homlokkal a férfi, majd megfordult, és karjaiba zárta feleségét.

- Perselus Piton! Még egy éve sem vagyunk házasok, ne hidd, hogy hajlandó vagyok nélküled eltölteni ezt a napot! – feddte meg a nő.

- Jó! Maradj itt velem, üljünk be a kandalló elé, és… - kapott a szón a másik lelkesen, ráncai kisimultak.

- Hát te sosem adod fel? – nevette el magát a nő. – Nem maradhatok, tudod, hogy Ron most akarja megkérni Padma kezét, és kell neki az erkölcsi támogatás.

- Weasleynek egy kiadós fejbekólintás hiányzik már egy éve, ugyanis már akkor meg kellett volna tennie – merült vissza morgós hangulatába a férfi, mert tudta, hogy bizony felesége ma este el fog menni arra az ostoba bálra amiatt a gyengeelméjű miatt, aki pár napja a kanapéjukon töltötte az éjszakát, arról keseregve, hogy a Patil lány nem fog hozzámenni.

- Ne legyél már ilyen házsártos vénember! – adott Hermione egy csókot az állára, mert csak addig ért fel.

- Vénember? – hördült fel méltatlankodva Perselus, hüvelyk- és mutatóujja közé csípve a nő fitos orrát, és finoman megrázta. – Szabad emlékeztetnem a hölgyet, hogy önként és dalolva hozzájött ehhez a házsártos vénemberhez?

Hermione felkuncogott, kiszabadította az orrát, majd férjéhez simult.

- Nem kell emlékeztetni életem legboldogabb napjára, drágám – mondta ragyogó mosollyal.

- Valóban? – húzta fel cinikusan szemöldökét a férfi. – Én azt hittem, az volt életed legboldogabb napja, mikor átvehetted a kitűnő bizonyítványodat, vagy a három diplomád egyikét.

A nő úgy tett, mintha elgondolkodna.

- Egyik sem igaz. Az volt a legboldogabb napom, mikor te és én… – lehalkította a hangját, és a többit férje fülébe súgta, mire annak természetellenes módon kidülledt a szeme.

- Én nem emlékszem, hogy ilyesmit csináltunk volna a bájitaltan szertárban, asszony! – kiáltott fel méltatlankodva, mikor Hermione befejezte mondandóját.

- És ez az én hibám? – kérdezte huncutul a nő, aki egyébként a Roxfort egyik legkeményebb tanáraként volt számon tartva. A másik ilyen épp megbotránkozva nézett rá.

- Mrs. Piton, nem hiszek a fülemnek! Amiről beszél, minden bizonnyal szabályellenes, és gyanúm szerint fizikailag lehetetlen is!

- Ezt csak egyféleképpen tudhatjuk meg – mosolygott a nő ártatlanul szerelmére, majd mikor az meg akarta csókolni, elhúzódott. – De nekem sajnos most el kell mennem a bálba, és ha egyedül kell elvégeznem a tanári teendőket, nem hiszem, hogy bármi ilyesmire lesz még energiám… - sóhajtott. Ha szeme nem csillogott volna olyan vidáman, Perselus elhitte volna, hogy tényleg bánja a dolgot.

- Akkor elhalasztjuk holnapra – vigyorgott önelégülten a férfi, abban a hitben, hogy győzött. De tudhatta volna, hogy felesége mindenre gondolt.

- Sajnálom, szerelmem, de ez az ajánlat csak Valentin napon érvényes. Tudod, a szerelmesek napja ilyen hatást vált ki belőlem. Holnapra elszáll az ihlet… - Újabb sajnálkozó sóhaj, majd elindult az ajtó felé, válla fölött visszaszólva. – Olyan kettő felé jövök, ne várj meg, drága, úgyis hulla leszek.

Azzal kisétált az ajtón, egy döbbent és csalódott Perselus Pitont hagyva maga után, akinek sebesen járt az agya a képtelen helyzet megoldásán. Mivel nem volt az a fajta, aki erőszakkal lekötözi a feleségét, míg az kegyelemért nem könyörög, csak egy út maradt.

- Mit gondolsz, az ezüst, vagy a smaragdgombos taláromat vegyem fel? – szólt higgadtan Hermione után, megpróbálván megőrizni maradék méltóságát, ha már az eszén túljártak.

- Tudod, hogy az ónixgombos a kedvencem, édes – hallatszott az ajtó mögül a kuncogással tarkított válasz, mire Perselus sóhajtva elővette az említett ruhadarabot, beletörődő grimasszal felvette, és követte feleségét a lakrészükből kifelé.

Még azért, mikor az ajtót kinyitva előreengedte Hermionét, mogorván odadünnyögte:

- Ajánlom, hogy megérje, mert ha nem…

- Szívem, garantálom neked, hogy a mai este után gyökeresen megváltozik a véleményed a Valentin napról – kacsintott rá a nő kacéran, mire Perselus magához csöppet sem méltóan elvigyorodott, és immár kissé lelkesebben követte.

Felmentek a Nagyterembe, ami az ünnephez híven ki volt dekorálva, és a férfi még aránylag jól is érezte magát Potter, a két Weasley, a két Patil, Longbottom, és Hermione társaságában, sőt, felesége még egy kevés táncra is rávette. Pont egymáshoz simulva andalogtak a lassú muzsikára, ahogy a többi pár is, mikor egy távoli robbanás félbeszakította az idillt.

A következő órák elég zavarosan és hiányosan maradtak meg Perselus fejében, de azt tudta, hogy valahogy elszakadtak egymástól. Tette a dolgát, biztonságba vitte a gyerekeket, és csak remélte, hogy felesége is eléggé vigyáz magára. Mikor házvezetői feladatait ellátta, ő is belevetette magát a harcba, ami elképesztő méreteket öltött. Rengeteg halálfaló, vérfarkas, dementor, óriás, és meg nem nevezhető szörnyeteg küzdött a Rend tagjaival, a helyszínre érkező aurorokkal, és a magukat elég erősnek vélő nagykorú diákokkal.

Órákig repkedtek az átkok, és visszhangzott a táj a fájdalom- és halálsikolyoktól, mindenfelé robbanások rázták meg a földet, és a sebesült, vagy halott testek lassan elborították a csatateret.

Végül győztek, Potter végzett a Nagyúrral. Maradék híve elmenekült, vagy megadta magát az enyhébb büntetés reményében.

Perselus pedig, mikor feleszmélt a harc őrült kábulatából, elkezdte keresni feleségét. Már tudta, hogy baj van, mikor a csatatér közepén tömörülő emberek gyászos, szánakozó arccal utat nyitottak neki, de nem volt felkészülve arra, amit látott.

Voldemort holtteste mellett rengeteg másik feküdt, a Kis Túlélő pedig középen térdelt zokogva. Karjában Hermione és Ron holttestét ringatta, és körülöttük ott feküdt még élettelenül semmibe révedő, üveges szemmel Padma Patil, Luna Lovegood, Dean Thomas, Bill Weasley, Remus Lupin, Denis Creevey, Arthur Weasley, és még sokan mások, akiknek a képét Perselus már nem volt képes befogadni. A jelek szerint itt volt a leghevesebb harc, és a Sötét Nagyúr elhatározta, hogy nem megy egyedül a halálba, annyi embert magával visz, amennyit tud, legyen az barát vagy ellenség.

Mindezt igazából akkor nem fogta fel, egy körbepillantás után már csak a Potter kezében élettelenül lógó Hermionét volt képes látni. Odament, és térdre rogyott a hármas mellett, már őt is rázta a hangtalan zokogás.

Nem mert felé nyúlni, csak nézte a szakadozott zöld selyemruhát, amit tőle kapott ajándékba, mintegy fricskát, hisz a griffendélesek nem járnak ilyen színben. Erre ő imádta, és büszkén hordta. Most rongyokban lógott, és szinte át volt itatva vérrel. Haja, amit még otthon gondos frizurába rendezett, most kibomolva, szertelenül omlott a hátára, néhol összetapadva a kosztól. Ahogy Potter ringatta, feje előre, majd hátra csuklott, és Perselus legszívesebben becsukta volna a szemét, hogy ne lássa a kecses, alabástromfehér nyakat, amint úgy mozog, mintha nem lenne benne csont, sem izmok. A gyönyörű, olvadt csokoládé színű szemek megfakultak, és üvegesen meredtek a világba. A világba, ami már sosem lesz szép, mivel ő nincs többé…

Perselus odanyúlt, és lezárta a szempilláit, hátha így azt hiheti, csak egy percre is, hogy egyszerűen alszik. De ettől csak rosszabb lett, mert érezte, hogy szerelme teste lassan kihűl, elveszti ruganyosságát, bőre bársonyosságát.

Potter felkapta a fejét, mikor megmozdult, és vörös, rettenetes fájdalmat sugárzó tekintetét a másikéba fúrta.

- Perselus, én nem akartam ezt… – zokogott fel újra. – Ha tehetném, én… Bármit megtennék, csak… – arcát Ron vállába temette, és ha lehet, még inkább zokogott, mint előtte. Körülöttük egyre több kétségbeesett kiáltás, síró, rimánkodó hang harsant fel, de ők nem figyeltek másra, csak a saját halottaikra.

A bájitaltan tanár a Megmentő fejére tette a kezét, és csak annyit mondott:

- Én is Harry, én is… – Majd tétován felesége derekáért nyúlt, hogy magához vonja. Kezei véresek lettek, szeméből megállíthatatlanul ömlött a könny, és cseppet sem szégyellte. Magához ölelte az összetört testet, és a dús hajba temette az arcát.

Levendula. Szereti a levendulát...





Arra eszmélt, hogy szemeiből, akárcsak azon a négy évvel ezelőtti éjszakán, csurognak a könnyek, vállát néma zokogás rázza. Ez a negyedik év, hogy a varázsvilág önfeledten ünnepli mind a Valentin napot, mind a Sötét Nagyúr elpusztulásának örömteli napját. Ez a negyedik év, mikor törött szíve még apróbb szilánkokra reped, és mikor azt hiszi, jobban nem fájhat, bebizonyosodik, hogy mégis.

Még állt ott egy ideig, hagyta, hogy a tavaszi szél felszárítsa a könnyeit, majd elindult, most már tényleg a szállása felé. Talán megnézegeti a fényképeiket…

Megtorpant, mikor hangokat hallott a kanyaron túlról, mert most nem akart találkozni senkivel. Csendben az egyik bemélyedésbe húzódott, egy régi páncél mögé.

- Azt hallottam, hogy az egész elsős osztály bőgve jött ki az órájáról – mondta elképedt hangon egy fiú.

- Ja, Becca mesélte. Én meg biztos forrásból tudom, hogy csak ma házanként minimum háromszáz pontot vonat le – tódított a másik.

- És Bert mesélte, hogy Greg látta, amint felrobbantotta az egyik törpét, aki véletlenül nekiment. Ezért van lezárva a pince felé az egyik folyosó.

- Azta! – álmélkodott a harmadik fiú. – Mégis mi van vele? Egyébként is egy kibírhatatlan tanár, de most…

- Nem tudni… Ilyenkor, Valentin napon mindig megőrül… Biztos ilyenkor dobta a csaja, mikor ide járt…

- De ezt minek rajtunk torolja meg? Menjen, és átkozza le a csaj fejét, és kész.

- Amúgy sem szereti ezt a napot, azt hallottam. Sőt…

- Jahh… Ha versenyt hirdetnének világszinten, ő lenne Mr. Anti-Valentin! – köpte be az egyik, majd a hármas hatalmas hahotában tört ki.

- Mr. Brooks, Mr. Wandred, és Mr. Gorten, fejenként ötven pont az ízléstelen viccükért, és egy hét büntetőmunka Friccsel – hallatszott egy jeges hang, elnémítva a társaságot.

- De… de Potter professzor – habogott az egyik. – A kupa…

- Önnek két hét lesz a büntetése, mivel láthatóan nem fogja fel, mit mondott. És most tűnjenek a szemem elől!

Sietős léptek zaja hallatszott, majd egy szomorú sóhajtás, ami arra késztette Perselust, hogy előbújjon rejtekéből.

- Ugye tudod, hogy alapvetően igazuk volt? – kérdezte nem kevés öniróniával. Potter összerezzent, mintha tetten érték volna valami csíny véghezvitele közben.

- Egyáltalán nem volt igazuk! – fakad ki, szemeibe könnyek szöktek.

- Tény, hogy ki nem állhatom ezt az idióta napot.

- De okod van rá Perselus… Merlin látja lelkem, és is gyűlölöm ezt az egész hajcihőt, az emlékeket, de nekem ott van Ginny… – elhallgatott, és bűntudatosan nézett a másikra, amiért felhozta a témát.

- Szerencséd, hogy senki sem az eszedért, és a tapintatodért szeret, Potter – jegyezte meg gúnyosan a bájitalmester, de gyomra kellemetlenül összeszorult, szíve pedig szinte feljajdult attól, hogy megint emlékeztették rá, mennyire magányos.

- Pontosan érted, mire gondolok… – morogta elpirulva a Sötét Varázslatok Kivédése tanár.

- Tudom, Harry, tudom – sóhajtott Perselus, mert tényleg tudta. Tudta, hogy a mellette álló férfi részben megérti. Másrészt viszont remélte, hogy teljesen sosem fogja. Nincs rosszabb a magányban érlelt gyásznál.

- Jössz este? – kérdezte Harry pár perc békés csend után. Nem feszengtek egymás társaságában, hisz mikor a temetések után Perselus el akart zárkózni, a Kis Túlélő minden erejét latba vetve – ami nem kevés – küzdött ellene, és végül elérte, hogy barátok maradjanak. Viszont ez az időszak mindig próbára tette őket.

- Hát persze. Molly már a lelkemre kötötte, hogy el ne felejtsem – mondta beletörődően a férfi. Hangjában nyoma sem volt az egész napos gyűlölködésnek, csak a fájdalomnak, és egy kevés melegségnek.

- Akkor az Odúban – biccentett felé Harry, majd elsétált. Perselus hosszan nézett utána, és szomorú mosolyra húzódott a szája. Ha nem jön önkéntes védelmezője, nem fedi fel a trió előtt, hogy ott van. Valószínűleg nem tudott volna a szemükbe nézni. Mert a sok ostobaság mellett, amit összehordtak, egy dologban igazuk volt.

Perselus Piton gyűlölte a Valentin napot. Úgy gyűlölte, mint valószínűleg más senki. Négy évvel ezelőtt még csak azt utálta, hogy felesleges felhajtást csapnak körülötte, meg mert túl… rózsaszín. Ma már ő volt Mr. Anti-Valentin, és még csak nem is érdekelte, ha ezt mások is a fejére olvasták.

Elvégre akkor, négy éve a felesége megígérte neki, hogy azután az éjszaka után gyökeresen megváltozik a véleménye az ünnepről. Ő pedig igyekezett, hogy az utolsó ígéret, ami elhagyta Hermione puha, csalafintán mosolygó ajkait, be legyen tartva. Mert Hermione, az ő édes, drága Hermionéja mindig betartotta, amit ígért…









Szerzői megjegyzés: Remélem tetszett, nem egy megszokott páros ez tőlem, és azt hiszem, a hangulat sem éppen az. Ha időtök és kedvetek engedi, nézzetek el a Heliopathra, nem minden kihívásra készült mű lett ilyen szomorú, némelyik garantáltan felvidít! :) Ha pedig írnátok pár véleményt, az engem vidítana fel. ;)

Comments

( 4 comments — Leave a comment )
meichan125
Feb. 9th, 2009 07:00 pm (UTC)
Szia drága!Én most határozottan fel akarlak vídítani ahogy magamat is.Hihetetlen párosítás,hihetetlen szori és az egész visszaemlékezést sőt az egész történetet vegyes érzésekkel éltem meg.Amikor olvastam,hogy a felesége milyen volt ledöbbentem,hiszen nem igen lehet ilyen kedvesnek és szerethetőnek olvasni Hermionét,ő olyan igazi szerelem feleség volt.Megmosolygtam azt a ravaszságot amivel rávette a férjét Perselus,hogy menjen el vele a bálra,és sírtam mikor a csata után megtalálta Harry karjaiban szeretett feleségét.Annyira emberi volt a gyásza annyira fájdalmas és mégis nem hibáztatott senkit.Bár megutálta a valentin napot és ezen a napon még magányosabb még inkább törik darabjaira a szíve,még sincs teljesen egyedül hiszen ott van neki Harry,Ginny és Molly és akik még a családból életben maradtak,nincs egyedül a gyászában hiszen a többiek is ugyan azt érzik,ők is veszítettek nem is keveset és talán Harry érti meg leginkább,nekem legalábbis úgy tűnik,hiszen képes volt ilyen kegyetlenül megbüntetni három diákot csak mert ilyen szégyenletes dolgot mondtak,de szerintem Harrynek inkább az fájt,hogy ostoba módon azt mondták,hogy talán azért ilyen mert ezen a napon hagyta el a csaja,ez volt az igazán bántó mert ez történt ha nem is egészen úgy,hiszen ezen a napon halt meg a felesége aki Harry legjobb barátja volt.Igazán szép történet.Szomorú,de szép.Köszönöm,hogy olvashattam.Bár nem sok ilyen párosítású történetet olvastam és még mindig a Harry/Piton páros a kedvencem.De te még ezt is meg tudtad olyan életszerűen szépen írni a szomorúsága ellenére,hogy nem tudok mit kifgásolni rajta.Tényleg köszönöm és gratulálok,ez valószínűleg neked is kíhívás volt.Millió puszi,mei.
anagrama2
Feb. 9th, 2009 07:04 pm (UTC)
Mr. Anti-Valentin
Igen, egész érdekes volt. Nem a megszokott. Bár én nem szeretem Hermionét. Még nem találkoztam olyan SS/HG ábrázolással, hogy tetszene. Ezért nem is tudom elképzelni őt Perselus mellett, semmilyen formában. Bár az én véleményem úgysem mérvadó. Ez a megoldás, amit te alkalmaztál, tetszett. Köszönöm, hogy olvashattam.
Üdv.anagrama2
hirannethhard
Feb. 11th, 2009 01:26 pm (UTC)
Ez a novella nagyon különleges lett, mert nem sűrűn botlom hasonló megközelítésű műbe, ahol Hermione meghal, Piton gyászol és Potter egy barát lett akire lehet támaszkodni. Nagyon szép volt.
yatze
Feb. 11th, 2009 09:55 pm (UTC)
Ritka, hogy az ilyen párosítású történetek tetszenek, de ez mindenképp közéjük tartozik.

Tetszett, ahogy Harry, átvéve Piton szerepét, rendet tett a gúnyolódó diákok közt. Az is, ahogy utána lereagálta a dolgot Perselussal, és az Odúra való utalás kicsit tompít az érzelmeken. Az utolsó bekezdés jól lezárja az egészet, és nagyon 'pitonos'.

Csak azt mondhatom: Köszönöm, hogy olvashattam!
( 4 comments — Leave a comment )

Profile

banjuli
banjuli

Latest Month

November 2014
S M T W T F S
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
Powered by LiveJournal.com
Designed by Tiffany Chow